„Hiszek egy Istenben…” – hitvallásunk nyomában – Zarándoklat Isztambulba (Konstantinápolyba) 2027. február 19-23.

Istanbul

5 egész nap / 4 éjszaka

Binszki József Baja-Belvárosi plébános atya lelkivezetésével

TERVEZETT PROGRAM:

1. nap
Kora hajnali indulás Budapest Liszt Ferenc repülőteréről, reggeli érkezés Isztambulba. Egész napos ismerkedés Konstantinápoly, a kereszténység egykori központjának történetével. A város bizánci és katolikus örökségének bemutatása. Délután másfél órás boszporuszi hajókirándulás.
Vacsora, szállás Isztambul belvárosában.

2. nap
Reggeli után a keresztény Isztambul nyomába eredünk. Felkeressük a Szent Antal-templomot, a város egyik legjelentősebb katolikus templomát, valamint a Szentlélek-székesegyházat, a konstantinápolyi latin katolikus közösség fontos templomát. Majd ezt követően felkeressük a Szent Benedek templomot, ahol sokáig II. Rákóczi Ferenc sírja volt.
Délután a Hagia Sophia másfél évezredes történetével ismerkedünk, felidézve keresztény múltját és a bizánci kereszténység örökségét.
Vacsora, szállás.

3. nap
Reggeli után a Szent György-templom és a Konstantinápolyi Patriarchátus, majd a Chora-templom keresztény emlékeit keressük fel. Megismerkedünk a keleti és nyugati kereszténység közös örökségével és a keresztény egységért végzett imádság fontosságával.
Ezt követően délután felkeressük a Topkapi Palotát és a Kék mecsetet.
Vacsora, szállás.

4. nap
Reggeli után autóbuszra szállunk, és Niceába (İznik) utazunk, az első egyetemes zsinat helyszínére. Nagy Konstantin császár 325-ben itt hívta össze a püspököket, akik megfogalmazták a niceai hitvallást, a ma ismert hitvallásunk alapját. Közös imádsággal emlékezünk a zsinat atyáira és az Egyház egyetemes hitére.
Estére visszaérkezünk Isztambulba. Vacsora, szállás.

5. nap
Reggeli után Mária-templomot és a Pantokrator kolostort keressük fel, felidézve a bizánci Mária-tisztelet és szerzetesség gazdag hagyományát.
Délután szabad program a Nagy Bazárban és a Fűszer Bazárban.
Esti transzfer a repülőtérre, érkezés Budapestre kevéssel éjfél előtt.

Az út során minden nap lesz szentmise.

A részvételi díj: 419.000 Ft/fő egyágyas felár: 65.000 Ft/fő

Az ár az alábbiakat tartalmazza:
–             Wizzair menetrendszerinti járatán repülőjegy és illetékek:
Tartalma: 1 db 40x20x30 cm-es kistáska és 1 db 55x40x23 cm-es fedélzeti bőrönd
–             Szállás 4*-os szállodában félpanzióval (reggeli és vacsora)
–             Légkondicionált busz az egész túra során
–             Magyar nyelvű helyi idegenvezetés
–             Binszki József atya lelki vezetése.

Az ár nem tartalmazza:
– belépőket, borravalót, parkolódíjakat, melyre a helyszínen 80 eurót kérünk szépen személyenként
– baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást, melynek díja az Alfa Vienna Biztosítónál 5.175 Ft/fő/5 napra 69 éves korig, 70 éves kortól 10.350 Ft/fő/5 napra. Egyénileg máshol is köthető.
-opcionálisan köthető útlemondási biztosítás, melynek ára az Alfa Vienna Biztosítónál 12.570 Ft.

Jelentkezési határidő: folyamatosan várjuk január 20-ig

Jelentkezés: az utazási irodánál info@charlyn.hu
A jelentkezés feltétele a részvételi díj 30%-ának befizetése.