Ferences Zarándoklat Máltára, a templomok szigetére

(2024. október 19-23. / 4 éjszaka – 5 egész nap)

Tóth Vencel OFM atya vezetésével

Tervezett program:
október 19. szombat
Indulás Budapest Ferihegyről Ryanair menetrendszerinti járatával reggel 06:00-kor. Érkezés Máltára 08:20-kor. Innen saját busszal felkeressük a „három várost“, azaz Vittorisa, Sospicua és Senglea városokat. A Szent János Lovagrend ezen a területen alakította ki első központját 1530-ban. Ezt követően délután érkezünk San Pawl il-Bahar-ba a szállásra. A kikötő neve Pál apostol hajótörésére utal, amely a hagyomány szerint a közelben történt. Délután séta a kökötőben és szentmise. Este vacsora a szálláson.
Szállás: Qawra Coast Road, Qawra (4 éjszaka)
október 20. vasárnap
Egész napos buszos kirándulás: Mdina, Rabat és Mosta.
Mdina, a“csendes város”, Málta egykori fővárosa, a sziget közepén található. Itt látogatjuk meg a Szent Pál katedrálist. Továbbutazva megtekintjük Mosta dómját. Végül felkeressük Rabatban a Szent Pál plébániatemplomot, melynek oldalához csatlakozik a Máltai lovagrend számára épített Szent Publius kápolna alatt található Szent Pál barlangja. A hagyomány szerint itt tartották fogva 3 hónapos máltai tartózkodása alatt.
Délután érkezünk vissza a szállásra. Vacsora a szállodában.
október 21. hétfő

Egész napos kirándulás Valettába, ahol belülről is megtekintjük a Szent János katedrálist és az ott látható Caravaggio mestermunkát, továbbá meglátogatjuk a Szent Pál Hajótörése templomot.
Délután érkezünk vissza a szállásra. Vacsora a szállodában.
Szállás: Qawra Coast Road, Qawra
október 22.kedd
Egész napos kirándulás Gozó szigetén. Ellátogatunk Ġgantija megalitikus templomaihoz, a gozói citadellára, felfedezzük Victoria szűk utcáinak egyedülálló varázsát, valamint teszünk egy sétát az ókori római sóskanzenek mentén Qbajjarban. Meglátogatjuk a Ta’ Pinu Boldogasszony Nemzeti Kegyhely bazilikát.
Délután érkezünk vissza a szállásra. Vacsora a szállodában.
Szállás: Qawra Coast Road, Qawra
okróber 23. szerda
Reggeli után kijelentkezünk a szállodából és meglátogatjuk a festői Marsaxlokk halászkikötőt, majd délután felkeressük az 5000 évvel ezelőtt épült Hagar Qim és Mnajdra megalitikus templomromjai. Koraesti órákban megyünk a repülőtérre, ahonnan a gépünk 23:35-re érkezik Budapestre.

Az út során minden nap lesz szentmise.

Ár:        350.000 Ft/fő kétágyas elhelyezéssel, egyágyas felár: 75.000 Ft/fő

Az ár az alábbiakat tartalmazza:

–    Ryanair menetrendszerinti járatán ’Priority’ repülőjegy és illetékek.
Tartalma:1 db 40x20x30 cm-es kistáska és 1 db 55x40x20 cm-es kabinbőrönd maximum 10 kg súlyú.

–    Szállás 4*-os szállodában félpanzióval

–    Saját légkondícionált busz az egész túra során,

–    Magyar nyelvű idegenezetés,

–    Vencel atya lelki vezetése és dr Szabó Tünde csoportkísérete.

Az ár nem tartalmazza:

–    belépőket, borravalót, melyre a helyszínen 100 eurót kérünk szépen személyenként

–    baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást, melynek díj 3.450 Ft/fő/5 napra 69 éves korig, 70 éves kortól 6.900 Ft./fő/5 napra.

–    opcionálisan köthető útlemondási díj, melynek ára 8.750 Ft.

Jelentkezés: Vencel atyánal +36-30-613-6098 commissariatus@gmail.com

Rólunk

Charlyn. Utat mutatunk

Mi egy beutazó utazási iroda vagyunk, tapasztalt munkatársakkal, fantasztikus programokkal és megvalósított útvonalakkal.

Ajánlott bejegyzések

Kövess minket!